2020. április 8., szerda

Református hittan - Húsvét


Kedves Gyerekek! 

Ha jól tudom, akkor most már szünet van a karanténsuliban is. Biztos sokat dolgoztatok az elmúlt hetekben, úgyhogy jó lesz pihenni. 😎 Sajnálom, hogy nem a megszokottak szerint tölthetitek a tavaszi szünetetek, de ha megtudjátok tenni, akkor legyetek minél többet a napsütésben 🌞🌞🌞, jó levegőn. És ne feledjétek, hogy az Úr Jézust ünnepeljük majd Húsvétkor. Küldök egy rajzfilmet, aminek a szereplői ismerősek lesznek számotokra. Jézus húsvéti története van bemutatva, azok alapján, amit Márk írt meg az evangéliumában:

Ezzel a játékos feladattal ellenőrizhetitek, hogy mire emlékeztek:
Ha segítségre van szükségetek, akkor elolvashatjátok Márk írását:


Az ünnepekben a családotokkal az interneten keresztül 💻 is együtt lehetünk, ennek részleteiről itt olvashatnak szüleitek: www.refbudaors.hu 

Istentől megáldott Húsvéti Ünnepeket és kellemes szünetet kívánok nektek és családotoknak!

Szeretettel:
Koppány bácsi

2020. április 7., kedd

Emlékeztető

Kedves Szülők!

A mögöttünk hagyott három hétben nagy örömmel néztem és hallgattam az elküldött videóklippeket.
Jó volt látni, hogy nemcsak kötelességből készültek, hanem a családi együtt muzsikálás is vidám perceket vitt a családok életébe.

Tudom azt is, hogy van elég teendő a mindennapokban, minden megértésem a családoké ebben a helyzetben, de nagyon kíváncsian várom annak a jónéhány tanulónak a produkcióját, akik még nem készítették el.

Kérem, hogy a szünet utáni hét közepére küldjék el! Ez újabb két hét haladék. Ezekben a különleges hónapokban erre tudok érdemjegyet adni.
(E-mail címem: kantorne.agota@gmail.com, a messengeren Ágota Kántoné Forgács néven megtalálható vagyok)

Szeretném újból dicséretben részesíteni azokat, akik teljesítették ezt a feladatot!

Segítségként íme a választható dalok jegyzéke:


Boldog húsvéti ünneplést kívánok!
Ágota néni

Ui.: Ha valakinél olyan akadályoztatás áll fenn, ami valóban indokolja a késedelmet, arról hadd tudjak legalább.

Ének tananyag

Aranyosak!

Egy kis dalocska a mai nap anyaga: Mély kútba tekintek:
https://www.youtube.com/watch?v=yCw-zGiSxq0


Nagyon boldog húsvéti ünneplést kívánok!
Ágota néni

Drágaságaim!

Küldök egy linket, ami a húsvéti kézműveskedéshez ad segítséget!

https://www.facebook.com/aysel.shenasi/videos/3762522520487593/

Használjátok kedvetek szerint!
Szeretettel: Kati néni

56.Lesson- 7th April, 2020

Kedves Gyerekek!

A húsvéttal kapcsolatos videókat küldenék. (EASTER)

Szókincsfejlesztés:
https://www.youtube.com/watch?v=nlpabcCEmtU

https://www.youtube.com/watch?v=DWBXXj1xzMA

A szavakat a gyerekek ismételjék el hangosan többször.

Rövid kis történetek:
https://www.youtube.com/watch?v=oPzvfw3jVDA

https://www.youtube.com/watch?v=yN7vB6_LU_o


Egy dal:
https://www.youtube.com/watch?v=nZFRg1GucZ8

Lehet énekelni, táncolni rá, közben próbáljuk megtanulni a szövegét. :-)

Feladat a füzetben:

A lap tetejére írjuk fel: EASTER (- húsvét), és készítsünk az oldalra minél több olyan rajzot, amely a húsvéthoz vagy a tavaszhoz köthető. Például:
EASTER EGG - húsvéti tojás
EASTER BUNNY - húsvéti nyuszi
CHICK - kiscsibe
EASTER CHOCOLATE - húsvéti csoki
FLOWERS - virágok
SUNSHINE - napsütés
vallásos dolgok is lehetnek természetesen, akiknek ez másról szól:) nem a fentiekről.

A fenti videók is adhatnak ötleteket a rajzokhoz, amelyek mellé írjuk oda angolul, mit ábrázolnak.
Jó munkát! :-)

Mindenkinek jó pihenést és on-line és tanulás mentes időszakot kívánok a tavaszi szünetre:-)

Happy Easter!

Szeretettel:
Brigitta

Tananyag Andrea nénitől

Kedves Tanítványom!

Hangolódj az  olvasás órára (Skype-on tartjuk)!
Miután a linkre kattintottál, csukd be a szemed, figyelj a hangokra! Mit hallottál?

https://www.youtube.com/watch?v=t1Oo4UKVu9Q

Kíváncsian várom!

Környezetismeret: 
Tananyag: Tömeg mérése

Mf. 58-59.o. feladatai
Csatolva küldöm a tanulnivalót! (Be kell ragasztani a füzetbe!)

Szeretettel: Andrea néni

2020.ápr.7.,kedd- dominó

Kedves Másodikosok!

Ma dominózni fogunk!
Figyeld meg a dominókon lévő pöttyöket (számokat)!

Találd ki a szabályt!

Válaszd ki az alsó sorból az egyetlen helyes dominót!

Tedd a helyére és ellenőrizd le magad!
J

2020. április 6., hétfő

hangoskönyvek (mesehallgatás)

Kedves Diákok és Szülők!

A tavaszi szünetben pihenésképpen 2 hangoskönyv meghallgatását szeretném ajánlani nektek.

Csukás István: A téli tücsök meséi (13 részes)
https://archivum.mtva.hu/radio?series=QSB0w6lsaSB0w7xjc8O2ayBtZXPDqWk%3D

Mese Mátyás királyról
https://archivum.mtva.hu/radio?id=RADIO-dWlYcThIcExjMkhpanl2K09TdDAyUT09

Kellemes napokat, vidám húsvétot kívánok,
szeretettel:

Anikó néni

Drága Gyerekeim!

Ma ismét egy nagyon aranyos rajzfilmet ajánlok figyelmetekbe!

https://www.youtube.com/watch?v=sMtTKRaDpBk

Nézzük együtt! :)
Szeretettel: Kati néni

katolikus hittan 2020.04.06.

Kedves Szülők! Kedves Gyerekek!
Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Nagyböjt végéhez értünk, elkezdődőtt Virágvasárnappal a NAGYHÉT!
Még mielőtt elindul a tavaszi szünet fogadjátok szeretettel az eheti hittan anyagot!
katt a drive-on lévő letölthető anyagra:
https://drive.google.com/file/d/1CoYz7vOTSBuc0LKMJ4q_u6_N8AmgFsnP/view?usp=sharing


Remélem segíti a gyerekeket és az egész családot a HÚSVÉTI ünnep megéléséhez.
próbáljatok meg az online mise lehetőségével élni, nagycsütörtökön, nagypénteken, nagyszombaton és húsvétvasárnap lesznek szertartások.
Budaörsön : https://www.brke.org/  oldalon itt tájékozódhattok, de természetesen másol is lesznek, a dunatv-be, és a bónum tv-be is több időpontban.

Áldott Húsvétot kívánok, szeretettel és imával: Kriszti néni😊


Testnevelés

Tisztelt Szülők!
Kedves Gyerekek!

A héten az erősítések helyett, szökdeléseket és utánzójárásokat tartalmazó gyakorlatsort állítottam össze a gyerekeknek. A feladathoz nincs másra szükség, mint egy kb 10 méter hosszan kihúzott vonalra (ragasztószalag, cipők, ugrálókötél, gumiszalag stb.) A gyakorlatok megkezdése előtt természetesen most se maradjon el a bemelegítés!

Gimnasztika:

- kezek a vállon, könyök körzések előre, majd hátra 10X-10X
- ellentétes karkörzések, egyik kar előre, másik hátra, majd ugyanez ellenkezőleg 10X-10X
- zárt állásban törzshajlítás kétszer előre talajérintéssel (kevésbé hajlékonyak cipő orrának  érintésével) majd ugrás terpesz állásba, törzshajlítás talajérintéssel kétszer. Fontos, hogy a lábak a törzshajlítás közben nyújtva legyenek! 8X
-  Terpeszállás, oldalsó középtartás, törzshajlítás előre, bal kézzel jobb boka érintése kétszer, majd ugyanez ellenkezőleg kétszer 8X

Szökdelések, utánzójárások vonal felett:

- terpeszben szökdelés a vonal felett
- zárt lábbal jobbra-balra szökdelés a vonal felett
- a vonal bal oldalára állunk, és szembe fordulunk vele, előre-hátra átszökdelés a vonal felett, oldal irányban haladva
- mint az előző feladat, csak jobb oldalra állunk
- a vonal bal oldalára állunk, és szembe fordulunk vele, átugrás 180°-os fordulattal, leérkezés szembe a vonallal
- terpesz-zár szökdelés, vonal felett bokák összeérintésével
- jobb oldalról jobb lábbal átszökkenés bal oldalra, érkezés bal lábra, vissza ellenkezőleg, bal lábról jobb oldalra jobb lábra érkezés
- nyusziugrás (lábak összezárva a vonalon)
- nyusziugrás (lábak kis terpeszben, ne érintsék a vonalat)
- nyusziugrás (lábak átlendítése a vonal felett jobbra-balra haladás közben, a lábak legyenek zárva)
- medvejárás ( kezek, lábak nem érinthetik a vonalat)
- pókjárás (kezek, lábak, fenék nem érinthetik a vonalat)
- rákjárás (kezek, lábak, fenék nem érinthetik a vonalat)
- oldalazó pókjárás (kezek, lábak, fenék nem érinthetik a vonalat)
- mint az előző feladat, csak arccal a másik irányba kezdjük

Nyújtás:

- nyújtott ülésben törzshajlítás előre (lábak nyújtva)
- terpesz ülésben törzshajlítás bal lábhoz (lábak nyújtva)
- terpesz ülésben törzshajlítás jobb lábhoz (lábak nyújtva)
- bal láb nyújtva, jobb láb behajlítva, jobb talpa földön, törzshajlítás mindkét kézzel a bal lábhoz (bal láb nyújtva)
- mint az előző feladat, ellenkezőleg

Amennyiben van lehetőségetek a gyakorlatokat a szabadban végezni, mindenképpen a jó levegőn tegyétek!

Egészségetekre!

Üdvözlettel,

Csik Ákos

Német 4. feladatsor

 

4. feladatsor         Frohe Ostern                            Kellemes Húsvéti Ünnepeket

Beküldési határidő: április 17

1.    feladat: Mely állatok kapcsolódnak a Húsvéthoz? Rajzold le őket és írd mellé a nevüket! Segítségül felsorolok 10 állatnevet, ebből válogass!

der Tiger, das Küken, die Henne, die Ente, die Kuh, das Lamm, der Hase, die Maus, der Hund, das Krokodil

2.    Készíts húsvéti tojásokat! Szinezned a rajz szerint kell.


3.    A Hallo Anna 1. munkafüzet végén találtok egy szép nagy nyuszit, kérem ezt állítsátok össze és a füzet mellé helyezve fotózzátok le.

Amíg barkácsoltok, hallgassátok meg a kedvenc húsvéti dalomat:
Hali Hallöchen, ich bin der Osterhase…vagyis Hali Halihó én vagyok a húsvéti nyuszi.